- Részletek
- Írta: Hunfalva Attila
- Kategória: Hírek
- Találatok: 42
Nem az államalapítás ünnepe —
a szövetségkötésé
Augusztus 20-át iskolai emlékeinkből az „államalapítás ünnepeként” ismerjük. Ez igaz is — de talán nem ez a legfontosabb réteg benne. Ez az írás egy másik nézőpontot ajánl: nem egy dátumot ünneplünk, hanem egy szövetséget, amelyet ezerhuszonhat évvel ezelőtt, 1000-ben kötöttek, és amelyet minden nemzedéknek újra meg kell erősítenie.
Mi történt valójában 1000-ben?
István nem egyszerűen egy államot „alapított” a szó mai, bürokratikus értelmében — koronázása egy szövetségkötés volt. A koronázási eskü és a hitlevél hagyománya (amelyről korábban részletesen írtunk) azt fejezi ki, hogy az uralkodó és a nemzet kölcsönös, egymást kötelező fogadalmat tett egymásnak: az uralkodó esküt tett a nemzet jogainak és szabadságainak megtartására, a nemzet pedig hűséget fogadott — nem egy személynek, hanem annak a rendnek, amit a Szent Korona jelképez.
Ez a különbség nem szócsavarás. Egy „alapítást” egyszer, a múltban hajtanak végre, és onnantól kész tény — nézzük meg, csodáljuk, és kész. Egy „szövetséget” viszont minden nemzedéknek újra kell élnie, meg kell értenie, és — ha úgy dönt — meg kell erősítenie. Az egyik emlékezetről szól, a másik elkötelezettségről.
A szövetség két oldala
A hagyomány szerint a szövetségnek két, egymást feltételező oldala van. Az egyik oldalon a hatalom gyakorlója áll, aki esküt tesz: nem a maga hasznára, hanem a nemzet jogainak és méltóságának védelmére fogja használni a rábízott hatalmat — ezt a gondolatot jártuk körül korábban a „kettős kötés” írásunkban is. A másik oldalon a nemzet áll, amely hűséget fogad — nem feltétlen engedelmességet egy személynek, hanem hűséget ahhoz a rendhez, amely mindkettőjüket köti.
A kérdés, amit augusztus 20. minden évben újra felvet, nem az, hogy „ki alapította az országot” — hanem az, hogy él-e még ez a kölcsönös kötelezettség. Tartja-e magát a hatalom a maga oldalán? És tartja-e magát a nemzet a magáén — ismeri-e egyáltalán, mihez tartozik hűséggel?
|
A gondolatébresztő kérdés, amit ezen az augusztus 20-on érdemes feltenni magunknak: „Ha ma kellene újrakötnünk ezt a szövetséget — mi, a nemzet, és ők, a hatalom gyakorlói —, vajon ugyanazokat a feltételeket fogadnánk-e el, amelyeket eleink fogadtak el ezerhuszonhat évvel ezelőtt? És ha nem, mi az, amit ma másképp kötnénk ki?” |
Miért fontos ez, és miért nem politikai kérdés
Ez a kérdés szándékosan nem szól semelyik mai politikai szereplőről. Éppen az a lényege, hogy időtlen: minden korban, minden hatalomgyakorlóra egyformán vonatkozik, mert nem egy személyt, hanem egy elvet állít mérce elé. Az augusztus 20-i ünnep akkor tölti be valódi szerepét, ha nem csupán a múltra emlékeztet, hanem minden nemzedéket arra késztet, hogy tudatosan újragondolja: mit jelent számára ma a szövetség, amelynek tagjai vagyunk.
Zárógondolat
István koronázása nem lezárt, múzeumi esemény — élő szövetség, amelyet minden augusztus 20-án újra megkötünk, ha megértjük, mit jelent. Ez a modul nem azt kéri, hogy nézzünk vissza a múltba, hanem hogy tegyük fel magunknak a kérdést: hűek vagyunk-e ahhoz a rendhez, amelynek tagjai lettünk — és készen állunk-e arra, hogy ezt a hűséget, ha kell, a jövő nemzedékének is átadjuk?
- Részletek
- Írta: Hunfalva Attila
- Kategória: Hírek
- Találatok: 18
A hűség nem a hatalomnak szól
Kihez vagyunk valójában hűségesek?
Augusztus 20-án gyakran halljuk: hűséget, összetartást ünneplünk. De ritkán tesszük fel a kérdést, ami pedig a legfontosabb: hűséget minek vagy kinek? Ez az írás egy régi, de ma is élő különbségtételt jár körül — és arra kér, hogy mindenki, saját meggyőződése szerint, gondolja végig, hol húzza meg ő ezt a határt.
Egy régi különbségtétel, amely ma is érvényes
A magyar történeti alkotmányos hagyományban a tisztségviselő — legyen szó várkapitányról, tisztviselőről vagy akár uralkodóról — sohasem egy személynek esküdött feltétlen hűséget, hanem a Szentkoronának, mint a nemzet és a jogrend jelképének. Ez nem formaság volt, hanem lényegi különbségtétel: a hűség tárgya nem az volt, aki éppen a hatalmat gyakorolta, hanem az a rend, amelynek keretei között a hatalmat gyakorolni kellett.
Ez a különbségtétel azért fontos, mert enélkül a hűség könnyen összemosódik az engedelmességgel — pedig a kettő nem ugyanaz. Engedelmeskedni lehet félelemből, kényelemből vagy megszokásból is. Hűségesnek lenni valamihez, ami túlmutat a mindenkori hatalmon, egészen más, mélyebb elkötelezettség.
Amit korábban „kettős kötésnek” neveztünk
Ezt az elvet korábban részletesen kidolgoztuk: engedelmesség a törvényes vezetésnek — de csakis a jog keretein belül; hűség viszont kizárólag az alkotmányos rendnek, nem annak, aki éppen a hatalmat birtokolja. Ha a kettő ütközik — ha egy parancs túllépi az alkotmányosság kereteit —, a hűség az erősebb, és a törvénytelen parancs megtagadása nem hűtlenség, hanem éppen a hűség kifejezése.
Ez nem elvont jogi tétel — mindennapi élethelyzetekben is megjelenik. A munkahelyi vezetőnek engedelmeskedünk, amíg utasításai jogszerűek és tisztességesek — de ha valaki arra kérne, hogy csaljunk vagy ártsunk másoknak, a hűségünk nem hozzá, hanem ahhoz szól, amit helyesnek és jogosnak ismerünk el.
Miért nem párthovatartozás kérdése ez
Fontos hangsúlyozni: ez a mérce szándékosan nem egyetlen politikai oldalra vonatkozik. Ha valaki csak akkor emlékezik erre a különbségtételre, amikor az ellenfele van hatalmon, és elfelejti, amikor a saját oldala — az nem hűség az alkotmányos rendhez, hanem szelektív, kényelmi álláspont. A mérce csak akkor mérce, ha mindenkire, minden korban, párthovatartozástól függetlenül egyformán vonatkozik.
|
A gondolatébresztő kérdés, amit ezen az augusztus 20-on érdemes feltenni magunknak: „Kihez vagyok én valójában hűséges — egy személyhez, egy párthoz, egy pillanatnyi hatalomhoz, vagy ahhoz a rendhez és azokhoz az elvekhez, amelyeket helyesnek tartok, függetlenül attól, ki van éppen hatalmon? És ezt a mércét ugyanúgy alkalmazom-e mindenkire, akit támogatok, mint azokra, akikkel nem értek egyet?” |
Zárógondolat
A hűség, amelyre augusztus 20-án emlékezünk, nem egy uralkodó személyének szólt — a rendnek szólt, amelyet a Szentkorona jelképez, és amelynek maga az uralkodó is alá volt vetve. Ez a mérce ma is ugyanaz: a valódi hűség nem azt kérdezi, „ki van hatalmon”, hanem azt, „mi a helyes” — és ehhez tartja magát, akárki is legyen éppen hatalmon.
Gyakori kérdések
Mit jelent a „kettős kötés" elve? Engedelmesség a törvényes vezetésnek a jog keretein belül, de hűség kizárólag az alkotmányos rendnek — ha a kettő ütközik, a hűség az erősebb.
Miért nem párthovatartozás kérdése a hűség? Mert a mérce csak akkor mérce, ha minden korban és minden oldalra egyformán vonatkozik, függetlenül attól, ki van hatalmon.
Kinek esküdött hűséget a tisztségviselő a magyar hagyományban? Nem egy személynek, hanem a Szentkoronának, mint a nemzet és a jogrend jelképének.